Vilnius, Litvánia fővárosa, egy hirtelen elhatározás révén került a térképemre, ui. már volt egy repülőjegyünk Belgrád-Memmingen útvonalra, ezt bővitettem ki a Memmingen-Vilnius és Vilnius-Frankfurt Hahn repjegyekkel.
Szállásunk a Center Stay Hostel volt, mely nem mondható kerekesszék-barát helynek, dacára annak hogy a Booking.com-on annak hirdetik magukat. Amint látható, már az utcáról egy lépcsónyi magasságban van a bejárat, az ajtón belül viszont még vagy 5 lépcsőfokot kell megmászni a recepcióig, azaz a földszintig. A haverom, akivel mentem, felsegitett a lépcsőkön a recepcióig, ahol is újabb meglepetés várt ránk, ui. az emeleten kaptunk szobát, lift persze nincs, igy az emlitett útitársam és egy ott lakó, félrészeg, orosz fiatalember segitettek feljutnom az emeletre, ahol is egy 8 ágyas szobában voltunk ketten.
Másnap reggel összepakoltuk ismét a táskáinkat, remélve hogy estére már a földszinten lesz szállásunk, ami be is jött, mivel a városnéző túránk kezdete előtt a recepción megkérdeztem hogy kaphatunk-e szobát a földszinten és azt a választ kaptam hogy 12 óra után lesz szabad szoba, de addig volt még 2-3 óra, igy elindultunk felfedezni a várost.
Először is élelemért mentünk a kb. 1 km-re levő IKI nevű bevásárlóközpontba, amely szinte összeépült a fő-buszállomással. Az árak hasonlóak a hazai üzletközpontok áraival, az akciókról már itthon értesültem az akciós újságjukból. A buszmegálló egyik padján "megteritettünk" és megreggeliztünk. Haverom el akarta dobni a zacskónyi szemetet, de megállitotta egy fiatalember, elsőre azt hittük az üres üveget akarja kivenni belőle, de egy péksütemény kellett neki, amibe a haverom csak beleharapott és mivel nem izlett neki, kidobta. Na ezt egy-kettőbe befalta a fiatalember, látszott rajta hogy remeg, bár hogy a hidegtől vagy az éhségtől, nem tudom. A haverom visszament az üzletbe és vett neki enni-innivalót, majd visszamentünk a hostel fele. Ekkora már volt szabad szoba, igy áthordta a táskáinkat az új szobába, majd folytattuk a város felfedezését.
A Hajnal-kapun(Aušros Vartai) keresztül folytattuk utunk, Vilinus óvárosának eredeti kilenc kapujából az egyetlen ami máig megmaradt.
A kapu magyar vonatkozású érdekessége, hogy 1956. november 2-án, a Báthory István által alapított vilniusi egyetem diákjai, az 1956-os magyar forradalom hírét hallva a Rasos temetőtől a Hajnal-kapuig vonultak szolidaritásuk jegyéül, majd a kapunál szimpátiatüntetést tartottak. A tüntetést a karhatalmi erők feloszlatták, számos diákot (köztük Tomas Venclova kortárs litván költőt) letaróztattak, akiket később kicsaptak az egyetemről is.(forrás: Wikipedia).
Utunk tovább a Városháza(Vilniaus rotušė) és az előtte levő azonos nevű téren keresztül vezetett egészen a Vilniuszi Katedrálisig(Vilniaus Šv. Stanislovo ir Šv. Vladislovo arkikatedra bazilika), mely Vilniusz fő Római-katolikus katedrálisa.
Innét a szomszédban levő Litván Nemzeti Múzeumhoz jutottunk, ahol is nem kértek belépőjegyet, ingyenesen bejártuk az egészet. Az itt látható régi ruházatok, földműves szerszámok és halászeszközök, különböző tájakról származó szobabelsők, valamint harci kellékek és fegyverek jól illusztrálják a litván nép történelmét.
A múzeum előtt Mindaugas király szobra áll, a háttérben pedig a Gediminas-torony magasodik.
A Neris folyó partján látható Gediminas-domb (Vár-domb), tetején áll a város jelképének számító Gediminas-torony. Az egykori várkastélyból, csak ez az egy torony maradt meg. Nevét építtetőjáről, Gediminas nagyhercegről kapta, aki a egenda szerint Gediminas álmában hatalmas vasfarkast látott, amint üvöltött a Vilnia torkolata fölé magasodó hegyen. Az álom az jelképezte, hogy itt majd gyönyörű erőd és város fog emelkedni.